DTH 2016

Digitális Tematikus Hét 2016

2016 április 4-8.
Ezen a héten 5 programot és 3 projektet valósítottunk meg. 
Programok
1. Okostelefon az órán - értékelés, visszajelzés másként
Délelőtt, a résztvevő pedagógusok a tanóráikon Socrative program segítségével értékelő teszteket készítettek a gyerekeknek. 
Az iskolánk keretei szűkösek, két wifit routert -mindig abban a teremben volt, ahol éppen szükség volt rá. Szerencsére elég sok gyereknek volt okos telefonja, ezért esett a választásunk erre az eszközre. A kollégák eddig is használtak IKT eszközöket az órákon, de csak prezentálásra. Annyira megkedvelték az eszközt, hogy rendszeresen használni fogják a továbbiakban is számonkérésre, gyakoroltatásra, házi feladatnak stb.
A program előkészítése:
  • Előzőleg IKT műhely keretében megismerik a program kezelését. (pedagógusok)
  • Ezen a héten szabad wifit biztosítunk a tanórákra.
  • Résztvevő pedagógusok száma:12
  • Résztvevő osztályok/gyerekek száma:301 (sok olyan gyerek volt, aki több alkalommal is részt vett a programokon)
Digitális alkotó műhelyek: délutáni foglalkozásokat tartottunk 14-16 óráig a számítástechnika termekben
Az alkotó műhely témájával kapcsolódunk a Környezet héthez (Tavaszi projektünk)
Téma: természet, természetvédelem, környezetvédelem
2.program: Kollázskészítés április 4.
3.program: Filmkészítés április 5.
4.program: Digitális album készítése április 6.
5.program: Prezi- prezentálás, bemutatás másként! április 7.
Az elkészült műveket közzé tettük az iskola Facebook fiókjában, ahol nagyon sok szülő visszajelzett, tetszését nyilvánította. A legtöbb lájkot kapott művek díjazásban részesültek.
A digitális alkotóműhelyek olyan sikert arattak, hogy a gyerekek azt kérték, hogy folytassuk, így havonta egy alkalommal újra összejövünk.
Tantárgyközi projektek 
"MŰANYAGAINK"- technika-informatika- természetismeret - Tusorné 6.b, 6.d
MŰVÉSZET Pocsainé Rozgonyi Tímea 8. osztály a projekt itt megtekinthető
" MILYEN A MI ISKOLÁNK?"angol nyelvi IKT-s projekt 8. osztályosokkal Németh Zoltánné Kati néni vezetésével


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése